mostanság nem találom magam. hullámzik a hangulatom. a boldogság és a szomorúság hogy élhet egyszerre együtt valakiben? ránézek és egyszerre örülök és szomorodom el. annyira szeretnék vele lenni. csak félek. főleg most hogy megismeri a szüleimet. eddig csak egy hímneműt mutattam be nekik. T-vel eltöltött majdnem 2 év és a szakítás eléggé megviselt.. azóta képtelen voltam bemutatni a barátaimat. tudatosan kerültem a témát. nem akartam hogy megismerjék őket. talán féltem hogy akkor ugyanaz fog történni mint T-vel. de most annyira más. koboldot be akarom mutatni. közben meg iszonyatosan félek. nekem ez nagy lépés. de közben bizonyíték arra hogy én télleg komolyan veszem őt, kettőnket. télleg nem mindennap csinálok ilyeneket. a barátaimnak való bemutatás csak az első kör. de most a szüleimről van szó..a családomról..lényegében így teljesen befogadom az életembe. és ez nagy dolog nálam. csak a szorongás néha teljesen átveszi felettem az uralmat. nagyon fáraszt hogy annyira vissza kell fognom magam. közben emésztem magam. önmarcangolás a köbön..még mindig azt hiszem hogy T-vel is én rontottam el. pedig tudom h nem így van. mégis legbelül úgy érzem.. és nem akarok ugyanúgy járni. nem akarom elveszíteni. de lényegében elűzöm magam mellől..és igaza van, szörnyű vagyok. de nem tudja hogy nekem mennyire édeskeserű az amikor megcsókol. folyamatosan az jár a fejemben hogy mi lesz ha nem lesz mellettem. és közben nincs ennél jobb érzés. a bizonytalanság megőrjít. és amikor elszomorodik. miattam. rájövök hogy sosem leszek elég jó. vagy egyáltalán jó. mert mien ember vagyok én hogy képes elszomorítani? mosolyognia kéne. nem szomorkodnia. jobbat érdemelne nálam. mit tudnék én adni neki? közben meg annyira szeretném ha maradna. csak miért maradna? nem tudom. vagyok-e annyira szép, okos, humoros, miegymás? bárcsak tudnám.de így csak reménykedek hogy lát bennem vmit amiért képes maradni. és akkor én boldog lehetnék.
Egy józan lány vagyok, hogyha dolgozom, mindent megkapok.
Rég nem voltam partnerem, lépést senki nem tud tartani velem.
Aztán egyszer csak itt állsz előttem, pedig nem is vagy az én esetem.
Mégis csak egy dolog jár fejemben, hogy Te leszel a végzetem.
Mert van benned valami, ami rendkívüli,
Magához láncolni így engem nem tud senki.
Én nem éreztem még, hogy a világ milyen szép.
Ha melletted ébredek, semmitől nem félek,
Semmi mást nem kérek, csak azt, hogy te érts meg.
Én nem éreztem még, hogy ennyire szeretnék.
Bújj hozzám, ne menj el, ne tűnj el, ne hagyj el,
Mert nekem éreznem, éreznem, éreznem kell.
Összetörni nem fogok, azt nem lehet, várnak a mindennapok.
De ha nem hívsz, meghalok, ha nem vagy mellettem folyton csak sírok.
Mi lett a józansággal, hol van a földhöz ragadt lány?
Egy idegen, aki most vagyok, egyedül minden perc annyira fáj.
Mert van benned valami, ami rendkívüli,
Magához láncolni így engem nem tud senki.
Én nem éreztem még, hogy a világ milyen szép.
Ha melletted ébredek, semmitől nem félek,
Semmi mást nem kérek, csak azt, hogy te érts meg.
Én nem éreztem még, hogy ennyire szeretnék.
Bújj hozzám, ne menj el, ne tűnj el, ne hagyj el,
Mert nekem éreznem, éreznem, csak téged kell.
Megint túl sokat mondtam, vajon miért csinálom, miért lett a vége ez?
Az őszinteség elűzött, most elrontottam az egészet.
A piros lámpánál állok, szól a rádió, s én némán ordítok.
Mert tudom legbelül, hogy nem hívsz többé, vége, ennyi volt.
Van benned valami, ami rendkívüli,
Magához láncolni így engem nem tud senki.
Én nem éreztem még, hogy a világ milyen szép.
Ha melletted ébredek, semmitől nem félek,
Semmi mást nem kérek, csak azt, hogy te érts meg.
Én nem éreztem még, hogy ennyire szeretnék.
Bújj hozzám, ne menj el, ne tűnj el, ne hagyj el,
Mert nekem éreznem, éreznem, éreznem kell.