néha túl sokat agyalok. én már csak ilyen vagyok. azért van ez mert sokat jelent nekem. mégha nehezen vallom is be magamnak. szép lassan az életem részévé válik/vált. amikor nincs velem elkap a letargia. de amikor meglátom és újra a karjaiba zár minden újra jó lesz. megnyugszim. veszek egy mély levegőt. és már nem érzem magam annyira szánalmasnak és bizonytalannak. megijedek amikor menni készül. vajon láthatom-e őt újra? hiszen ő már olyan nekem mint a levegő. szeretem nézni ahogy babrál mellettem. és csak ülök az ágyon és nézem. és ilyenkor mosolyognom kell. ahogy a kockakobold ül a gép előtt és ráncolja a homlokát. amikor felnéz és látja hogy nézem és elmosolyodik. ő nem tudja hogy ez nekem mennyit jelent. hogy mellettem van. és már nem szeretek egyedül aludni az ágyamban. mert nem bújhatok hozzá reggelente. és nem is sejti hogy nekem mennyire jó az amikor kislány lehetek mellette. mert valahogy érzem hogy mellette biztonságban vagyok. és ezt már nagyon régen éreztem. egyszerre pörget fel és lazít el. hihetetlen. amikor közölte hogy lehet hogy kimegy külföldre, bepánikoltam. a távolság, hogy messze van tőlem teljesen felőrölne. és valahogy elbizonytalanított. sokszor csinálja ezt velem. mintha lenne rajta egy olyan alufóliaizé, mint a jelekben, hogy ne tudjak olvasni a gondolataiban. csak éppen láthatatlan ez az alufóliaizé. sosem tudom hogy éppen mire gondol. amikor csak magában nevet. csak úgy magának. és nem árulja el a miértet. ez egyszerre izgalmas és félelmetes is. ő nem az a fajta aki megosztja a gondolatait, az érzéseit. így tart sakkban. mert nem tudom hogy mire számítsak. mikor a westbalkánban üldögéltünk mintha célzott volna arra hogy velem akar lenni. vagy csak én akarom belemagyarázni? nem tudhatom. csak annyit tudok hogy vele kell lennem. mert nekem ez így jó. és nem akarom hogy ez az állapot változzon. mert mellette végre önmagam lehetek. mert talán neki úgy vagyok jó ahogy vagyok. csak szoknék le a cigiről...de hát az is hozzám tartozik. ez vagyok én. cigivel, lötyinacival, tornacsukával, pcvel, vörös hajjal. de ameddig kellek neki addig nincs baj. lehet hogy tényleg bejönnek neki az ilyen idióta kislányok, mint én? mondjuk ő sosem idegesített azzal hogy kislány vagyok. a köztünk lvő 4 és fél év mintha nem is létezne. lehet hogy ő meg egy idióta kisfiú akkor? vagy az ellentétek vonzzák egymást? kitudja. csak érezném végre már azt hogy ő sem tudja elképzelni az életét nélkülem. hogy kellek neki. de úgy igazán. mindenestül. annyira ambivalens érzéseim vannak vele, velünk kapcsolatban. mert kell is, de nem is. mert a függőségem listáján ő is ott van: cigi, kávé, kobold. ha ez mind megvan nekem jó. de néha úgy érzem hogy nem bírom. vagy csak az egómnak kell az hogy mások is észrevegyenek? mert kell a megerősítés. hogy érezzem hogy nem szégyen velem beülni mondjuk a szimplába. ezvan.mondtam hogy idióta kislány vagyok. csak jó lenne ha néha azért észrevenné bennem a nőnemű lényt is.
pajti egy hónapja nem keresett. úgy néz ki törölt az életéből. de talán neki kéne keresnie. de neki lehet egyszerűbb törölnie. majd eldönti. de ez a szünet kicsit jót tesz. de fura néha. már nincs pajtim?
mostanság újra rácuppantam a szex és new yorkra. hatalmas igazságok vannak benne. csak el vannak rejtve. de aki figyel az megtalálja őket. csak ki kell nyitni a szemünket...
Lehet, hogy a tévedéseink határozzák meg a sorsunkat. Ha nem hibáznánk, mi alakítaná az életünket? Ha sose térnénk le az útról, talán sose lennénk szerelmesek, nem lennének gyerekeink, és nem lennénk azok, akik vagyunk.
