"A tragédiák hozzátartoznak az élethez. Tragédia? És akkor mi van? Hagyjuk abba? Dobjuk be a törölközőt? Hát nem! Ha úgy érzed, hogy kész, a szíved megszakad, akkor is harcolnod kell, de állatira, hogy érezd, életben vagy. Szenvedsz, fáj, hát ilyen az élet. Összezavarodtál és félsz? Helyes. Legalább valami mindig eszedbe juttatja, hogy valahol a jövőben vár rád valami jó, amiért érdemes harcolni." by: Nathan Scott
depis hangulat. miért parázok annyira? a tudat hogy eltűnhet az életemből miért készít ki annyira? mikor mogyival beszélgetünk rájöttem hogy nem is olyan egyszerű ez az egész. elmesélte a műltját, én az enyémet. és kiderült hogy nem is vagyunk annyira különbözőek mint ahogy azt első látásra gondolnánk. őt is átvágták már. engem is. ő is csalódott már. én is. mindegyikünknek megvannak a kellemetlen tapasztalatai a hímneműekkel kapcsolatban. ezért is rémültem meg annyira. elég jó most minden. nem mondom hogy 100% de 99.9:% az biztos. és ilyenkor tudatosul bennem hogy viszonylag minden jól megy mostanság az életemben..szóval vmi rossznak már történnie kell..mert hát nincs olyan hogy egyszerűen csak boldog légy. kell a bonyodalom. a természet egyensúlya vagy mifene.
és ez a baj. hogy megint nem tudom befogni a számat. hogy átragasztom a depimet másra. főleg arra akinek ezt az arcomat sosem akarnám megmutatni. mert ő túl jó hozzá, hozzám. mert egyszerűen félek. hogy kevés vagyok neki. kevés vagyok ahhoz hogy komolyan vegyen. hogy velem maradjon. hogy szeressen. imádom a bizonytalanságot. imádom azt az érzést hogy sosem leszek elég jó. és mivel is foghatnám meg? mi van bennem ami más lányban nincs? miért én?
Rám néz, mosolyog szépen,
Szemeivel ölel át.
Nézem, szelíden kérdem,
Ugye téged láthat, ki a szemembe néz?
