visszatértem olaszországból. életem egyik legjobb hete. megismerkedtem eperkével.sok volt a bor, sok volt a bello. egy másodpercre úgy éreztem hogy talán tényleg különleges vagyok. úgy éreztem végre egy kicsit feltöltődtem, egy kicsit újra magamra találtam. minden jónak tűnt. aztán hazaértem. örültem hogy láthatom a koboldot. úgy éreztem hogy miattam jön. aztán minden szertefoszlott. a hidegség ami áradt belőle felém. megfagytam. nagyon durva érzés amikor az akit szeretsz nem szeret viszont. iszonyatosan mélyen, belül tud fájni, beleremeg a szíved, mindened...és nem tudja hogy te tudod. csak játszik egy szerepet. hogy félt. hogy aggódik. kamu. és szó nélkül képes voltam hátat fordítani neki. majd utánamszólt hogy el sem köszönök. szia. és ebben az egy aprócska szóban benne volt minden. hogy nem valószínű hogy látjuk egymást újra. és akkor megfordultam. és elindultam. sétáltam. futottam. patakzottak a könnyeim. majd megálltam. mert betartom az ígéreteimet. és hazajöttem. ezekután meggondolom hogy miket ígérek meg. itt az ideje gondolkodni hogy mit is akarok. merre vezet az utam? és kell-e hozzá egy társ? és ha igen akkor a kobold az? eljön az az idő amikor ki kell mondani azt hogy ég veled?
goodbye my lover?
