"Csak úgy mint az évszakok az emberek is képesek változni. Nem túl gyakran esik meg, de amikor igen, majdnem mindig jó. Néha a törött az, ami újra egész lesz. Néha nyitni kell az új emberek felé és beengedni őket. De legtöbbször csak egy embert érint, aki valójában fél kimutatni, mit is érez, mikor megkapja a lehetőségét annak, amit sosem remélt. És néhány dolog sosem változik." - Gossip Girl
mostanság nem úgy zajlik az életem, ahogyan szeretném. nyár van. dögmeleg. jegeskávéra váltottam. a vizsgaidősuck folytatódik. utolsó hét. ki kell bírnom. és ne fogyjanak el az UV időpontok... nehézkesen megy ez a félévzárás. nem látom az eredményeket. csak hajtok de nincs siker. abszolút nem pozitív. néha úgy érzem hogy nem jól csinálom. hogy nem jó a sorrend... a jövő annyira bizonytalan. mindig a mának éltem. nem mintha nem lettek volna terveim de rájöttem hogy néha hiába küzdesz a kitűzött célért, az élet akkor is mást fog hozni. és ilyenkor vagy belenyugszol vagy beintesz az életnek és küzdesz tovább a célért. csak dönteni kell. mert ezt kell tenned. lehet hogy a rosszabb és bonyolultabb utat választod, de a végén csak így lehetsz boldog. és hát a végső cél nem az hogy boldogok legyünk? csak néha felmerül bennem a kérdés hogy mi is tehet igazán boldoggá? könnyebb-e feladni és alkalmazkodni vagy küzdeni egy elérhetetlen álomért? néha úgy érzem hogy kevés vagyok ehhez az életnek nevezett játékhoz. arra már rájöttem hogy kellenek társak hogy túléld. hogy rájöjj ki is vagy valójában és megtaláld önmagad. mert talán ez a legfontosabb. hogy megtaláld önmagad, rájöjj hogy ki is vagy, s elérni a boldogságot, amit elképzelt magának az ember.
sajnos mindkét nagyikám kórházba került. nehezen viselem. olyasmit adnak nekem amit nem akarok elveszíteni. a meggyes rétest, az esti üldögéléseket a kertben, a régi történetek a szüleimről. hihetetlen nők. kevesebb lenne nélkülük a világ, a világom.
kobold elől nem tudok eltitkolni semmit. ez igazán zavaró tulajdonsága. mindent ki tudna belőlem húzni. annyira megérzi hogyha valami nem stimmel. és mégis ha vele vagyok képes vagyok kiadni a gőzt, képes vagyok lenyugodni. mellette biztonságban érzem magam. vigyáz rám. tudom hogy mindig számíthatok rá. ez már kiderült. de valahogy zavar ez. hiszen ő mindig segíteni akar. és valahogy mindig úgy jön ki hogy segítenie kelljen. fordítva ez miért nem történik meg? én miért nem tudok neki segíteni semmiben? ez általában elszomorít...és dühítő. hogy én valamilyen szinten rá vagyok utalva, de ez fordítva abszolút nincs így. és általában úgy érzem hogy mindent elszúrok. hogy nem elég amit adhatok neki. aztán próbálom kiverni ezt a fejemből és élvezni a vele együtt töltött időt. hiszen ki tudja hogy mennyi idő adatott meg nekünk? meddig lehet szeretni valakit teljesen tisztán és őszintén? ki kell használni minden együtt töltött percet, élményeket, emlékeket kell szerezni. és csak szeretni...
mert az élet egy színház. és csak szerepeket játszunk.
the show must go on...
