kobolddal. szeretem a kávét. nem tudok dönteni dark és white között. belváros. kocsma keresés. szimplába beülni. ámuldozni hogy milyen jó hely. buborékok a falon. félbevágott kád. biciklik. emeleten sörözni. horrort nézni egy kocsmában. leszakadt ágyon punnyadni. tetszenek a szemei. nagyon kékek. aranyos amikor figyel. amikor lényegében összeérnek a szempilláink. tetszik a szája. az alakja. és a kis gödröcskék amikor mosolyog. és imádom a szőke haját a tarkójánál. és szeretem amikor átkarol. amikor hozzábújsz és beszívod az illatát és hallod ahogyan dobog a szíve. és ijeszteget horrornézés közben. és tetszik hogy kocka. és a kezelőben utánament egy lány. hiába tagadná. és nehéz elengedni. mikor elindul és várom hogy visszanézzen. és visszanéz. és ilyenkor mosolyognom kell. jobban mondva vigyorognom. és hiányzik amikor nincs velem. nem elég egy fél nap amit vele töltök. több kell. megint kialakul bennem valami függőség? vele minden sokkal jobb. és már nem is érzem magam üresnek. és nem kell semmi ahhoz hogy érezzek egyáltalán valamit. csak ő. és már el is kezdenek repkedni a pillangók a gyomromban, gombóc a torkomban, szívverés felgyorsul és már nem is látsz mást csak a kék szemeit. és megnyugtat. vagy ellazít. és repül az idő vele. és ilyenkor meg tudnál őrülni. mert csak vele akarsz lenni. mert jobb mint drogok. mert végre embernek érzed magad mellette és nemcsak egy robotnak. mert egy manót csak egy kobold tud felvidítani úgy igazán.
természetellenesen hepi van. a koboldok veszélyesek.
megmutatják a másik oldalt. hogy milyen is lehetne...
nagyon jó lehetne.
