továbbra sem vagyok jól. elegem van a kérdésekből hogy valami baj van? jól vagy? nem vagyok jól. csalódtam benned és egy kisebb világ omlott össze bennem. nem hibáztatlak. te is csalódtál már, benned is összedőlt egy világ. sajnálom hogy így történt, hogy csak ennyi volt. én hittem benned. te nem tudtál hinni bennem. nem fogok hazudni. azt mondtad az elején hogy komolyan veszel engem. én akkor még nem tudtalak téged komolyan venni. mondtad hogy egyszer úgyis a barátnőd leszek. hát behúzhatod a strigulát. nem haragszom rád. elfogadom a döntésed. ami nincs meg azt nem lehet erőltetni. az elején figyelmeztettél hogy "veszélyes" vagy. én kockázattam. a padlón voltam mikor kezdtük egymást jobban megismerni. hittem benned hogy te majd mindent helyrehozol. hát nem jött össze. rosszabbul érzem magam mint akkor. nem haragszom rád. nem is fogok. nagyon fáj ami történt. hogy kerültél, hogy nem tudtál a szemembe nézni. én megmondtam hogy komolyan gondolom ezt az egészet. komolyan is vettem. talán ezért fáj annyira. keresem az okokat, a hibákat hogy mit, hol, miért rontottam el. én megnyíltam neked. te annál jobban bezárkóztál. de akkor egyáltalán miért kezdtünk bele? te sem szerettél akkor sem, most sem...én sem voltam szerelmes beléd akkor..de most valami meghalt bennem.. azt hittem hogy ez most tényleg más lesz. és nem hittem volna hogy ezt fogom érezni a végén. és ilyenkor eszembe jut amikor reggel melletted ébredtem és rántottát csináltam..álom volt vagy hazugság az egész? mint egy tökéletesen megrendezett jelenet...azt mondtad így mindkettőnknek jobb lesz...neked biztos jobb és aludni is tudsz már...és velem mi van? nekem ez így nem jobb...sőt..zombiként járkálok fel-alá...eltűnt a híres-neves mosolyom is...megérte ezt ez az egész? még sokat kell gondolkoznom. még fájni fog egy ideig. és az még jobban fog fájni hogy szép lassan teljesen kitörölsz az életedből. mintha soha nem is ismertük volna egymást..majd maximum néha napján írsz ha esetleg eszedbe jutok..így elveszítek egy barátot is...(?) ez talán még jobban fáj...mondtam hogy akit a közelembe engedek azt nehezen engedem el...ez vagyok (voltam?) én. sajnálom hogy kevés voltam. sajnálom az egészet...
most megváltozott minden..nem találom a helyem. próbálok nevetni..de eltűnt belőle az őszinteség. pajti megijedt tőlem...először látott legördülni egy könnyet az arcomon...sok volt ez nekem már. én is elfáradhatok. adok egy kis időt magamnak hogy egy kis levegőhöz jussak. csak egy lélegzetvételnyit...utána nem tudom mi lesz. milyen leszek utána? tudom hogy nem lehetek újra olyan mint 16 évesen..de akkor minden olyan könnyű volt..nem éreztem fájdalmat, semmit...üres voltam..mi a jobb? ha fáj vagy ha nem érzek semmit?
lassan itt az új év...új élet? az biztos hogy változás lesz...
this is my happy ending...?(!)
"Fontos, hogy bizonyos dolgokat hagyjunk elmenni. Elszakadni. Megszabadulni. Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házat, rázd ki a porrongyot.
Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy!!!”
remélem még találkozunk...hiányoznál az életemből...
