érzelmek viharában. az elmúlt időszakot ez jellemzi. megjártam a poklot. a lelkem legmélyébe ástam bele magam. mert néha nem megy másképp. én feketén-fehéren látom a dolgokat. vagy szeretek valakit, vagy nem. nincs köztes verzió. gyűlölöm a bizonytalanságot. amikor némaság van. és nincs magyarázat. és hiába keresed a válaszokat, hiába kínlódsz, nem kapsz választ. egyszerűbb elhallgatni a problémákat, a fájdalmat...? nem. üvölteni tudtam volna. de én is néma maradtam. csendben kínoztam magam. szenvedtem. mert én mindig is tudtam, hogy vele akarok lenni. de valahogy én sem tudtam neki elmondani, hogy engem mi bánt. néha egy kicsit meg kell nyílni. mert igenis vannak olyan emberek, akikben meg lehet bízni, akikre lehet számítani. vagy ha nincsenek, legalább maradhassak az a kislány, aki még hisz ebben, hogy léteznek. túl naív vagyok. nem érdekel. ez éltet. hogy meglátom másokban a jó dolgokat, és nem csak a hibáit, a hiányosságait, a rosszat látom. én még tudok szeretni. feltétel nélkül. őszintén. tisztán. ártatlanul. és cserébe csak annyi kérésem van, hogy szeressenek ugyanígy viszont. azért, amilyen vagyok.
az élet nem egyszerű. mindenhol, mindenkinek megfelelni. lehetetlen. de kell egy társ, aki segít. és sokkal könnyebb lesz minden. akire rábízhatod magad. és a világon az az egyik legfájóbb érzés, amikor kiderül, hogy talán neki nem ez a társ vagy. vagy nem biztos ebben. kést döfni a másik szívébe. bizonytalan voltál. én most lettem bizonytalan. és bizalmatlan. rábízhatom magam ezekután?
de érzem, hogy kell. mert amikor vele vagyok minden jobb. és lehet hogy még én sem értem teljesen ezt a ragaszkodást, de nem tudok ellene mit tenni. egyszerűen csak vele lehet teljes az életem.
vannak barátaim. rossz időkben mellettem voltak és próbáltak mosolyt csalni az arcomra. és nekem van a világon a legjobb lakótársam.
szeretlek titeket kiscsaládom.
you and i = ?
