mostanság nem is tudom hogy mi ez az egész. mit is akarok? úgy ettől az egésztől. bárcsak biztos lehetnék magamban. néha le kell ülnöm. és csak nézek magam elé. és azon gondolkozom hogy vajon jól döntöttem-e? hogy ide kellett jönnöm. velük kellett-e megismerkednem. belé kellett-e szeretnem. mindennek így kellett történnie? vagy csak az élet hozta így, hogy ez csak egy teszt, hogy képes vagyok-e harcolni vagy belenyugszok a helyzetbe? mostanság tele vagyok kétségekkel. ha én irányítom ezt az egészet akkor jól csinálom? vagy mindent elveszítek szép lassan? nyugtalan vagyok. érzem hogy valami nincs jól. csak nem tudom mi. és ez nagyon idegesítő.
szeretem a barátaimat. furcsa hogy nincs az életemben pajti. furcsa hogy néha magamban nevetek a poénjaimon, de közben tudom hogy ez neki is vicces lenne és értékelné a fantasztikus humorom. de nincs itt. nem is hiányzom neki. ez van. megint jobban kötődtem valakihez, mint ő hozzám. nem hagyok mély nyomokat az emberekben? ez kicsit gáz. csak már nem kéne rágódnom rajta. megint csak az energiám pazarlom olyanra amire nincs értelme.
kobolddal megvagyok. tisztában vagyok vele hogy nehéz elviselni. de mégis. ki az az idióta aki képes szívószállal kardozni a dunaparton? hát persze hogy én. és ezért pótolhatatlan vagyok.^^ mert az idiótaságom eléggé egyedi. csak általában úgy érzem hogy nagyon magamhoz láncolom. ami nem jó. és érzem hogy nekem is jó néha az egyedüllét. amikor tudatosul bennem hogyha nem vagyok vele akkor is van élet. és nem dől össze a világ. hiányzik olyankor. de így nem bántom meg. mert mikor bulizok a többiekkel az neki nyílvánvalóan kínzatás lenne. és én sem tudnám kiereszteni annyira a gőzt. hiszen kell az hogy tudjam nélküle is tudnék élni. csak éppen nem akarok. mert vele egész a világom. bár néha azt érzem hogy hiányzik valami ebből a kapcsolatból. a tűz? vagy nem tudom. még keresem a választ.
amúgy szép az élet. tavasz van. vagy nyár? és még néha eszembe jut a conversegyűjtő. mert épp ez az. vele csak tűz volt. semmi több. ami ott hiányzott az itt van meg. ami meg itt nincs az ott volt meg. emlékszem a gólyabálra. amikor szakadt a ruhám..amikor a szívemben is elszakadt valami. és amikor reggel a karjaiban ki tudtam végre mondani hogy együtt vagyunk. és akkor kicsit le tudtam zárni a múltam. mert ő megértett. mert átélte ugyanazt mint én. és ezért volt jó. amikor az erkélyen kávéztunk és cigiztünk reggel együtt. és mély nyomokat hagyott bennem. és rosszul zárta le. és még talán most sem tudtam ezen túltenni magam. mert hülye volt. és csalódtam benne. és még mindig fáj. de ennek így kellett történnie. két veszélyes ember együtt. már az elején is tisztában voltunk vele hogy nem illünk össze. és nem tud majd a köntösöm lenni. mert nem működhet.
és kobold a köntösöm. mert ő képes az lenni. mert mellette nem érzem magam veszélyben. mellette nyugalom van. és ez tetszik. de ennyire kéne nekem az izgalom? valószínüleg csak keresem a hibákat. mert ilyen vagyok. kutatom a gyenge pontokat. de amikor majdnem elvesztettem rájöttem hogy ő mekkorra kincs nekem. csak bárcsak megértene. és bárcsak kicsit is hallgatna rám. és bárcsak nyitottabb lenne.
na miaz? semmi. csak? csak semmi. szia.
ébredjünk fel kézenfogva...
